| 1. oldal | 2. oldal | 3. oldal |
Római-kori épület feltárása Hévíz Egregy városrészében
1. rész
Müller Róbert
Idén (2004) tavasszal új idegenforgalmi látványossággal gazdagodik Hévíz, az Attila út végén egy római kori kőépület konzervált falait tekinthetik meg az idelátogatók. Ez a lelőhely több mint 70 éve ismert, hisz Dr. Csák Árpád a Balatoni Múzeum Egyesület titkára már 1931-ben az egregyi harangtoronytól keletre, az Óberek csatorna nyugati partján egy római kori villaépület délkeleti részét tárta fel, amelynek bejárata a keleti oldalon lehetett, mert itt egy hosszú keskeny folyosóhoz nyugatról három különböző szélességű helyiség csatlakozott. Az előkerült mozaik kövecskék és freskótöredékek alapján ez egy gazdagon díszített lakóépület lehetett, amelyhez a már feltárt római kori villagazdaságokhoz hasonlóan különböző rendeltetésű egyéb épületek is tartozhattak. Az épület pontos helyéről sajnos nem tudunk többet, csak a feltárt épület felmérési rajza áll rendelkezésre.
Hévíz város önkormányzatának felkérésére 1994-ben az Attila út végének keleti oldalán, a kertészet területén két kutatóárkot nyitottunk, és az egyikben két párhuzamosan futó kőfalat találtunk. A következő esztendőben, amikor az út nyugati oldalán szándékoztak lakóházakat építeni, az üres területen és a sármelléki MgTsz szomszédos telephelyén, az önkormányzat által finanszírozott megelőző kutatás keretében, hét római kori épület helyét sikerült rögzítenünk. Az egyik épületen az Attila út is áthaladt. Ezt követően javasoltam az önkormányzatnak, hogy az Attila út végét zárják le, és alakítsanak ki itt egy közparkot, amelyben a város anyagi lehetőségeit figyelembe véve, fokozatosan tárják fel, és mutassák be a római épületeket. A római épületeket rejtő területet a város megvásárolta a római katolikus egyháztól ill. a sármelléki MgTSz-től.
2001-ben a volt kertészet területén az önkormányzat ifjúsági lakótelepet kívánt építeni. Az időközben megszületett örökségvédelmi törvény alapján, a nyilvántartott lelőhelyen, a beruházó önkormányzat költségére el kellett végeznünk a megelőző feltárást. Ennek során több régészeti korszak településjelenségeit ill. temetkezéseit találtuk meg. A legjelentősebb objektum egy római kori kőépület volt a feltárt terület délnyugati részén. Ez egy nagy kiterjedésű, kelet-nyugat tájolású épület, amelyet a keleti végén egy keskeny korridor, folyosó zárt, és ehhez nyugatról egy északi és egy déli, több helyiségből álló épületszárny között egy átrium, vagyis egy belső udvar csatlakozott. Ez az alaprajzi elrendezés teljesen megfelel a Csák Árpád által feltárt épületrészletnek, csak a méretekben van némi eltérés, ami magyarázható lenne a pontatlan felméréssel. Még sem gondoljuk, hogy ugyanazt az épületet találtuk meg, amit Csák Árpád már részben feltárt, mert nem találtuk nyomát sem az egykori díszes falfestésnek, sem a mozaiknak. Az épület keleti részén a földművelés már megsemmisítette az egykor járószinteket, a többi részen pedig öntött habarcspadlók kerültek elő. Egyes helyiségekben a habarcspadló alatt agyagból készült korábbi járószintet, és egy vörösre átégett pusztulásréteget is találtunk. Az Attila úton és az attól nyugatra lévő területen nyitott kutatóárkaink segítségével megállapíthattuk, hogy egy kb. 1000 m 2 alapterületű épületről van szó, amelynek nyugati, még feltáratlan része több építési periódusú. A kőfalakat, az önkormányzattal egyeztetve nem temettük be, hanem fóliával és homokkal védtük meg a víztől és a fagytól, remélve, hogy a feltárást folytathatjuk.
Erre 2003-ban kerülhetett sor, amikor Hévíz város a költségvetésében biztosította a feltárás költségeit, majd egy sikeres pályázat révén jelentős központi támogatást nyert az épület bemutatására. A feltárás során tekintettel voltunk a későbbi, műemléki hasznosításra, ezért csak ott mélyültünk le a legkorábbi kultúrrétegig, ahol ez tudományos szempontból feltétlen szükségesnek mutatkozott. így persze az épület által rejtett leletek egy részéről lemondtunk, és az épület egykori funkciójával kapcsolatosan is több kérdés nyitva maradt. Meglepetést okozott, hogy az előzetes kutatás alapján egy szabályos téglalap alaprajzú épületre számítottunk, de az ásatás során kiderült, hogy az épület északnyugati sarkához még egy 7 m széles épületszárny csatlakozik, amelynek az új kerítés miatt sem északi, sem nyugati szélét nem sikerült felderítenünk.
Mielőtt bemutatnánk a római épületet és történetét, időzzünk el kissé annál a kérdésnél, mi történt a római kor után az itt állt kőépületekkel, miért nem értesültünk korábban arról, hogy itt ilyen jelentős falmaradványokat rejt a föld? Az évszázadok során leomlott, ill. csak részben álló falakat építőanyagként szállították el innen. Erre feltehetően még a középkorban és a kora újkorban kerülhetett sor, mert amikor Rómer Flóris, a magyar régészet atyja 1861 szeptemberében Egregyen járt, már nem lehetett felszíni nyoma az épületeknek, hisz akkor bizonyára említést tett volna erről naplójában. Kőanyag bőségesen volt, ezért a „bányászok" a legegyszerűbb megoldást választották, először a felszín fölötti omladékot, majd sekély mélységig a falakat bányászták ki. (Fenékpusztán a 260 cm széles erődfalakat több helyen az alapozás aljáig kibányászták.) Érdekességként említem meg, hogy az épület nyugati részén az egyik helyiségben a legkésőbbi padló felett találtunk kb. 1 m 3 követ, nagyjából téglatest alakba rakva, minden kötőanyag nélkül. Bizonyára az egyik „bányász csapat" hagyta ott. A szántóként ill. kertként használt területről a birtokosok sejthették, hogy mit rejt a föld, épp elég gondot okozhattak nekik a felszínhez közeli falmaradványok. Bár erről nem tesz említést, valószínűleg Csák Árpád is az alapján kezdett itt ásatásba, hogy a helybeliektől értesült a falmaradványokról. 1995-ben a 65 hrsz. terület akkori tulajdonosa mutatott nekem egy csenevész gyümölcsfát, és azt mondta: „azért nem megy ez semmire, mert ültetéskor egy kőfalra ástam a gödröt, és lusta voltam új gödröt ásni". A környékbeli épületek alapárkainak kiásása során többször akadtak római falakra, de ma már mindenki csak arra emlékszik, hogy a szomszédja házának építésénél fordult ez elő. A bemutatandó épületről is rég tudomást szerezhetett volna a múzeum és a közvélemény, ha a különböző vállalatok a régészeti jelenségekre vonatkozó bejelentési kötelezettségünknek eleget tettek volna. A feltárás során észleltük, hogy a keleti udvar habarcspadlóját és az északi épületszárny déli falát egy cikk-cakkban futó lövészárokkal, és egy géppuskafészekkel törték át. (A létesítmény tényleges használatát igazolta, hogy benne egy működőképes 92 mm-es aknagránátot is találtunk.) Készítőik mentségére szolgálhatnak a világháborús viszonyok. A '60-as évek végén a TSz egy kábelt fektetett a területen, amely több észak-dél irányú falat megsértett. Sokkal súlyosabb, pótolhatatlan sebet ejtett az épületen a DÉDÁSZ, amely egy transzformátorszekrénnyel felszerelt, nagy betonoszlop állításához kb 6 m 3-es gödröt készített, ezzel megsemmisített több falat, és a caldarium (hideg vizes fürdő) kitűnő állapotban megmaradt vízzáró, terrazzo padlóját. A gödröt betonnal öntötték ki, aminek kiemelése komoly gondot okozott.
[1] [2] [3] tovább >>>